2015. július 3., péntek
Citromtorta vintage pompában
Tegnap ünnepeltük Édesanyám születésnapját és e jeles alkalomra készítettem egy vintage hangulatú tortát, ami belül könnyű narancsos-gyömbéres piskótát és habos citromkrémet rejtett az én drága Anyukám ízlésének megfelelően. Mindenképpen valami szép, virágos tortát képzeltem el neki, apránként alakult ki az elképzelés, hogy halvány rózsás, csipkés külsőt varázsoljak.
Ez azért is volt külön érdekes számomra, mert így két új technikát is kipróbálhattam. Egyrészt a tortára festést, ami nem is volt annyira nehéz, mint gondoltam. Igaz, nem pont olyan lett, mint ahogy elterveztem, de elsőre nem rossz. Unalmas biztos nem lesz ez a fajta díszítés, mert bőven van hova fejlődni. Megmutatom a Gateaux.Inc-től csent képet, amit hosszasan nézegettem, mielőtt neki kezdtem a pamacsolásnak. Látszik a különbség, mert stencil hiányában a kezeim elég hamar önállósították magukat. Na jó, nem is akartam pont ugyanilyet csinálni. ;) Szintén ettől a fantasztikus cukrásztól csíptem el egy nagyon hasznos ötletet, még pedig, hogy a porfestékeket ilyenkor 1-2 csepp olajjal oldja, így nem szárad és repedezik ki egykönnyen.
A másik mérföldkő a cukorcsipke kipróbálása volt. Ugyan került a tortára több órás küzdelem után, de nem engedtem elfogyasztani a kis családnak. Végül az a csipkemassza győzött, amit csak ki kell nyújtani és belesimogatni a formába, és elvileg ehető, de valami borzalmas műanyag íze van. Szóval, ha nem magunknak sütöttem volna, bizony rá nem mertem volna tenni. Vettem egy másik fajtát is, ami por állagú, vízzel kell oldani és belekenni a szilikonformában, majd 110°C-on 10-12 percig sütni, de nekem ragacsos maradt, nem tudtam kiszedni a formából. Több körben is próbáltam, de teljes kudarc. Azt hiszem, hogy ezennel fel is adom a bolti cukorcsipke masszák tesztelését és adok majd egy esélyt az otthon kotyvasztós változatnak, hátha az működik és nincs is ilyen borzalmas íze.
No, de térjünk vissza a sikeresebb dolgokhoz. Elmesélem, hogy milyen is a piskóta és a krém pontosan. :)
A piskóta alapvetően egy 7 tojásos egyszerű piskóta volt, aminek a receptjét itt találjátok:
Tehát 7 tojás szétválasztva, 14 dkg cukor (6 dkg xilit és 5,6 dkg gyümölcscukor) és 14 dkg liszt (fehér tönkölybúza). A cukorral kihabosított tojássárgájához adtam egy narancs lereszelt héját és a felének kifacsart levét, egy lime lereszelt héját, valamint kb. 2 diónyi reszelt gyömbért. Ez utóbbiból elbírt volna többet is.
A citromkrém szintén nagyon egyszerűen készült. Összedobtam egy lemon curd-öt egy nappal korábban, amit másnap 500 g kihabosított mascarponéhoz kevertem. Illetve 2-3 evőkanállal félretettem, hogy a torta körbekenéséhez masszívabb vajkrémet készíthessek. Ez annyiból állt, hogy kb. 10 dkg vajat alaposan kihabosítottam, majd kanalanként hozzáadtam a félretett lemon curd-öt.
Most így csináltam a lemon curd-öt, mert hogy próbálok nem használni finomított cukrot:
3 citrom
5 dkg xilit
7 dkg gyümölcscukor
3 tojás
4,5 dkg vaj
A citromok héját lereszeljük, majd a levüket kifacsarjuk és a cukorral együtt vízgőz felett elkezdjük összeolvasztani. Ha elolvadt a cukor (elég hamar megvan) és nem lett túl meleg még a citromlé, akkor máris hozzáadhatjuk a 3 tojást, melyeket előzetesen kicsit felkeverünk. Folyamatos keverés mellett besűrítjük, ha kell, akkor kicsit feljebb állíthatjuk a fokozatot, hogy lehetőleg még aznap kész legyünk. De óvatosan, nehogy a tojás kicsapódjon! Ha megvagyunk, akkor levesszük a tűzről és beleolvasztjuk a felkockázott vajat. Ha szobahőmérsékletűre hűlt, akkor betesszük a hűtőbe és hagyjuk pihenni egy éjszakán át.
A piskótát 3-4 lapra vágjuk, belekenjük a mascarponés citromkrémet, majd körbekenjük a citromos vajkrémmel és burkolás előtt hagyjuk dermedni 1-2 órát a hűtőben. Ha desszerttortának szánjuk, akkor elég a mascarponés krémmel körbekenni, és citromszeletekkel díszíteni.
Nagyon ízletes torta lett, pont ilyen meleg időben jól eső finomság. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése
(Atom)
Keresés
2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.
Cimkék
- Torta ( 30 )
- Trüffel ( 22 )
- Egyéb édes vendégváró ( 18 )
- Piskóta alaprecept ( 13 )
- Lemon curd ( 10 )
- Karácsony ( 8 )
- Krém ( 7 )
- Málnakrém ( 7 )
- Brownie ( 6 )
- Cukorvirág ( 6 )
- Gesztenye ( 5 )
- Keksz ( 5 )
- Levendula ( 5 )
- Túró ( 5 )
- Cupcake ( 4 )
- Egyéb sósságok ( 4 )
- Esküvő ( 4 )
- Kalács ( 4 )
- Kedvenc ételeim ( 4 )
- Mézeskalács ( 4 )
- Olajos piskóta ( 4 )
- Sós vendégváró falatok ( 4 )
- Bonbon ( 3 )
- Citromos sajttorta ( 3 )
- Citromos-marcipános tészta ( 3 )
- Csoki ( 3 )
- Csokis piskóta ( 3 )
- Csokoládé glazúr ( 3 )
- Francia expressz csokis süti ( 3 )
- Jégvarázs ( 3 )
- Kedvenc leveseim ( 3 )
- Onlay szilikon mintázó ( 3 )
- Pite ( 3 )
- Pizza ( 3 )
- Sós karamella öntet ( 3 )
- Sütinyalóka ( 3 )
- Airbrush ( 2 )
- Bazsalikom ( 2 )
- Bemutatkozás ( 2 )
- Cake jar ( 2 )
- Citrom ( 2 )
- Citromos-diós gyümölcskenyér ( 2 )
- Csurgatott torta ( 2 )
- Diótorta ( 2 )
- Epres-rebarbarás pite ( 2 )
- Erdei gyümölcsös krém ( 2 )
- Fahéj ( 2 )
- Fehércsokis mascarponekrém ( 2 )
- Focis torta ( 2 )
- Francia desszertek ( 2 )
- Habcsók ( 2 )
- HappyFamily ( 2 )
- Húsvét ( 2 )
- Kosárlabda ( 2 )
- Levendulás-citromos keksz ( 2 )
- Macaron ( 2 )
- Maci torta ( 2 )
- Maracuja ( 2 )
- Meyer citromos pite ( 2 )
- Minion ( 2 )
- Nutellás-diós kalács ( 2 )
- Ombre ( 2 )
- Pogácsa ( 2 )
- Répatorta ( 2 )
- Sós-karamellás csokikrém ( 2 )
- Tanfolyam ( 2 )
- Tipp ( 2 )
- Tiramisu ( 2 )
- Tonkabab ( 2 )
- Unikornis ( 2 )
- Verdák ( 2 )
- Vörösáfonyás-narancsos keksz ( 2 )
- Zöld teás-fehércsokis keksz ( 2 )
- lilahagymás krumplipüré ( 2 )
- Újratervezés ( 2 )
- Alma ( 1 )
- Angolkrém ( 1 )
- Avokádós csokitorta ( 1 )
- BMW ( 1 )
- Balerina ( 1 )
- Baracklekvár ( 1 )
- Betöltés ( 1 )
- Bogyó és Babóca ( 1 )
- Bohóc ( 1 )
- Cake International ( 1 )
- Cake-pop ( 1 )
- Chef torta ( 1 )
- Cica torta ( 1 )
- Citrom torta ( 1 )
- Citromos cukorszirup ( 1 )
- Citromos piskóta ( 1 )
- Citromos-epres máktorta ( 1 )
- Citromos-mákos torta ( 1 )
- Citromtorta ( 1 )
- Citrusos-gyömbéres tészta ( 1 )
- Csokidísz ( 1 )
- Csokis gyümölcskenyér falatkák ( 1 )
- Csokoládé ganache ( 1 )
- Csokoládé kreáció ( 1 )
- Csíkos torta ( 1 )
- Cukkinikrémleves ( 1 )
- Cukor nyuszik ( 1 )
- Cukorfigura ( 1 )
- Cukormentes piskóta ( 1 )
- Daisy ( 1 )
- Datolya ( 1 )
- Datolyás süti ( 1 )
- Demo torta ( 1 )
- Dió mousse ( 1 )
- Dóra a felfedező ( 1 )
- Eperhab ( 1 )
- Eperlekvár ( 1 )
- Erdei gyümölcs ( 1 )
- Eszterházy torta ( 1 )
- Fagyasztás ( 1 )
- Fahéjas csillag ( 1 )
- Focilabda ( 1 )
- Foodpanda ( 1 )
- Fotózás ( 1 )
- Fukaron ( 1 )
- Fűszeres csomó ( 1 )
- Gasztroajándék ( 1 )
- Gesztenyemousse ( 1 )
- Gésa ( 1 )
- Hableány ( 1 )
- Hagymaszósz ( 1 )
- Hold ( 1 )
- Házi fondant ( 1 )
- Házi nutella ( 1 )
- Inspirációk ( 1 )
- Izgalmas ízek ( 1 )
- Jager ( 1 )
- Japán ( 1 )
- Karamellizált pekándió ( 1 )
- Karamellás csokis fészek ( 1 )
- Kavics design ( 1 )
- Kefíres csokitorta ( 1 )
- Kenyér ( 1 )
- Kenyér tortaformában ( 1 )
- Kerekmese ( 1 )
- Keresztelő ( 1 )
- Kinder torta ( 1 )
- Királylány torta ( 1 )
- Kukoricakrémleves ( 1 )
- Külföldi mesterek ( 1 )
- Likőr ( 1 )
- Macadamia ( 1 )
- Magna Cum Laude ( 1 )
- Marcipános gyümölcskenyér ( 1 )
- Marcipános szaloncukor ( 1 )
- Marcipános-csokis keksz ( 1 )
- Marcipántallér ( 1 )
- Mascarponés túrókrém ( 1 )
- Masha és a medve ( 1 )
- Maszatolós torta ( 1 )
- Mentes ( 1 )
- Micimackó ( 1 )
- Minnie ( 1 )
- Mogyoró ( 1 )
- Monster High ( 1 )
- Mozdony torta ( 1 )
- Mákos kocka ( 1 )
- Málnás-pisztáciás marcipángolyó ( 1 )
- Műhely történelem ( 1 )
- Narancs ( 1 )
- Narancsos trüffeltorta ( 1 )
- Narancsos-csokis ( 1 )
- Narancsos-áfonyás marcipángolyó ( 1 )
- Nápolyi ( 1 )
- Olga Noskova ( 1 )
- Orange-Lemon Curd ( 1 )
- Orchidea ( 1 )
- Oreo cupcake ( 1 )
- Paci ( 1 )
- Paprika krémleves ( 1 )
- Pekándió ( 1 )
- Peppa malac ( 1 )
- Peru ( 1 )
- Pisztáciás joconde ( 1 )
- Pisztáciás piskóta ( 1 )
- Pocoyo ( 1 )
- Pohárdesszert ( 1 )
- Párizs ( 1 )
- Receptfüzet ( 1 )
- Rumos dió ( 1 )
- Répa muffin ( 1 )
- Simítás ( 1 )
- Síelős torta ( 1 )
- Sörös csoki torta ( 1 )
- Sörös korsó ( 1 )
- Süni ( 1 )
- Sürgősségi csoki :) ( 1 )
- Tanya torta ( 1 )
- Tarjakrém ( 1 )
- Tej- és tojásmentes piskóta ( 1 )
- Teknős ( 1 )
- Trónok harca ( 1 )
- Trüffel piskóta ( 1 )
- Töltött kürtőskalács ( 1 )
- Töltött pulykamell muffin ( 1 )
- Tükörglazúr ( 1 )
- Tűzoltóautó ( 1 )
- Vadász torta ( 1 )
- Vajkrém tojásfehérjeporral ( 1 )
- Vanília ( 1 )
- Vanília aroma ( 1 )
- Vaníliás krém ( 1 )
- Vintage ( 1 )
- Vintage táblák ( 1 )
- Virslis kifli ( 1 )
- Vuk ( 1 )
- Zen ( 1 )
- Zserbó ( 1 )
- Zserbó desszert ( 1 )
- Zöld kardamom ( 1 )
- Zöld tea ( 1 )
- autós formatorta ( 1 )
- becsapós torta ( 1 )
- rozmaringos csirke ( 1 )
- sajtchips ( 1 )
- Élmény beszámoló ( 1 )
- Íróka ( 1 )
- Útépítő ( 1 )
Szösszenet magamról
Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...
... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.
Kellemes barangolást kívánok!
Andi
Blogarchívum
- május ( 1 )
- december ( 1 )
- november ( 2 )
- október ( 3 )
- szeptember ( 2 )
- augusztus ( 1 )
- július ( 3 )
- június ( 3 )
- május ( 5 )
- április ( 3 )
- március ( 3 )
- február ( 4 )
- január ( 4 )
- december ( 4 )
- november ( 5 )
- október ( 3 )
- augusztus ( 3 )
- június ( 1 )
- május ( 4 )
- április ( 2 )
- március ( 4 )
- február ( 5 )
- január ( 4 )
- december ( 6 )
- november ( 3 )
- október ( 6 )
- szeptember ( 2 )
- augusztus ( 4 )
- július ( 4 )
- június ( 7 )
- május ( 5 )
- április ( 4 )
- március ( 5 )
- február ( 4 )
- január ( 1 )
- december ( 5 )
- november ( 3 )
- október ( 3 )
- szeptember ( 4 )
- augusztus ( 3 )
- július ( 4 )
- június ( 5 )
- május ( 4 )
- április ( 5 )
- március ( 6 )
- február ( 4 )
- január ( 8 )
- december ( 6 )
- november ( 5 )
- október ( 5 )
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése