2014. június 27., péntek

Lilahagymás pogácsa tarjakrémmel

 
Következzen egy kis sós kitekintés, de olyan, ami után mind a 20 ujjatokat megnyaljátok! Már ha elkészítitek persze. ;)
 
Jómagam szeretem a pogácsát, de csak frissen a sütőből. Tudom, hogy van millió fajta, de az általános tapasztalat az, hogy akár már fél óra múlva, de másnapra tuti kiszárad és akkor már nem vagyok túl lelkes a fogyasztásukat illetően.


Ám ez a recept zseniális, a lilahagyma, vagy akár medvehagyma, mert ezt is lehet variálni, biztosítja, hogy másnap is kellemes falat legyen. Mellesleg nem is szárad úgy ki, ami az alábbi hozzávalók alapján nem is csoda.
2014. június 25., szerda

Narancsos csokoládétorta


Hűha... ezt a bejegyzést már több mint egy hete próbálom megírni. Ma már a FB is megdorgált, hogy jó lenne, ha csinálnék valamit végre. Nyár van, események vannak... kicsit most lassabban teremnek új írások. :-/
 
Viszont ha már, akkor most valami nagyon jó következik. Legalábbis a tesztelőknek és nekem is nagyon ízlett.
 
Narancsos csokoládétortát kb. ezerféleképpen lehet készíteni. Korábban csináltam már ilyesmit, hisz a csokoládé a naranccsal előkelő és nagyszerű párost alkot. Egyszerűbb verzióban készítünk egy kakaós/ csokis piskótát reszelt narancshéjjal ízesítve, majd betöltjük trüffelkrémmel és minden szintet megszórunk kandírozott narancsdarabkákkal. Ezt lehet fokozni a Szamos narancsos marcipánkrémjével, amit a trüffel alá kenhetünk egy vagy több szintre is akár.

Azonban nekem mindig kell valami új próba, hiszen rengeteg az inspiráció és az ötlet!
2014. június 10., kedd

Az első idei esküvőm... 2. rész

 
Az esküvői desszertasztal kiegészítő, de azért méltán fontos darabjai voltak a cupcakek. A változatosság kedvéért kétféle ízben készültek, persze a csoki körül maradva, mert bárhonnan nézem, mindig az a legnépszerűbb. 
 
 
 
Az egyik verzió a citromos-marcipános tésztába rejtett lemon curd és trüffelkrém, míg a másik egy masszív csokis tészta és levendulás trüffelkrém kombinációja volt.
2014. június 6., péntek

Az első idei esküvőm... 1.rész

 
No, nem az enyém, bár azt is szívesen ismételném, természetesen változatlan szereposztással.  :)
Hanem az első idei esküvő, ahova az ifjú pár kívánságára én készíthettem el a tortát... pontosabban tortákat és cupcakeket, hiszen egy  szép, vintage stílusú desszertasztalt képzeltünk, ahol a főtorta a menyasszony ruháját idézte, a figurák egy antikolt, fehér vintage dobozkán ültek és mindezt kiegészítették a gyönyörű csipkepapírba bújtatott mini sütik.


Egyszerű piskóta recept


Ez a legegyszerűbb és egyben az egyik legnagyszerűbb piskóta. A cukrász suliban tanultam, azóta előszeretettel használom. Bár az egyszerűsége miatt többször nekifutottam, hogy újabb, tartalmasabb (több hozzávalóból álló) piskótát is teszteljek, a végső konklúzió, noha mindegyik nagyon finomnak bizonyult,  végül mindig ugyanaz volt: minek süssek sokkal nehezebb (és a több hozzávaló miatt drágább) piskótát, ha ez is tökéletesen finom. Ráadásul a családom is kifejezetten szereti ezt a könnyű, habos tésztát. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogok újabb recepteket, ízeket kipróbálni, mert azért kell időnként valami új, valami különleges, sőt formatortához masszívabb.

Íme a recept:
 
         Világos piskóta hozzávalói
          6 tojás
          12 dkg cukor
          12 dkg liszt
          ízesítő anyagok

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok