2013. december 10., kedd

Karácsonyi aprósütemények 1.

 
Nyakunkon a Karácsony!!! Idénre annyi mindent találtam ki, hogy azt sem tudom, hogy leszek kész mindennel, mert ugyebár  a sütiket mégsem lehet két héttel az ünnepek előtt elkészíteni, még ha vannak tartósabb fajták is. No és persze még 1-2 decemberi szülinap is színesíti a teendők palettáját, úgyhogy innentől kezdve Karácsonyig állandó sütemény illat fogja ellepni a lakást. :)  
 
A következő kis sorozatban a korábbi karácsonyi kínálatból szemezgetek.
 
Az idei tervezett választékot nem oszthatom még meg Veletek, mert egyrészt nem szeretném lelőni a meglepetést a kis családom előtt, másrészt még se kép, se tapasztalat nem áll rendelkezésre.  Viszont, ami késik, nem múlik és a későbbi évekre remélhetőleg megihlet majd jó néhányatokat.
 
Tavaly is, ahogy korábban is, a sokféleségre törekedtem. Ezt általában egy vagy több nagyon kedves barátnőmmel szoktam összefogásban művelni, de legalábbis a mézeskalács sütögetés és díszítés mindenképpen társasági program volt. Hozzáteszem, hogy a cukormázas írókázást ez idáig nem igen erőltettem, mert mire odáig jutottam, hogy a mézeskalácsokat díszítsem, általában hulla fáradt voltam és 2 keksz után a maradék türelmem is odalett.
 
Mostanában viszont annyi csodálatos művet láttam, hogy csak Mézesmannát említsem, hogy egyre inkább magával ragad a lelkesedés, arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos karácsonyfadísz formájú kiszúrókra tettem szert. Alig várom, hogy jövő héten kipróbálhassam!
 
Szóval elsőként a kedvenc, évek óta bevált mézeskalács receptemet osztom meg Veletek.
 
 
 
Aranyszínű gyömbéres mézeskalács



 
Hozzávalók:
17 dkg sima liszt
1 tk. őrölt gyömbér
1 tk. őrölt fahéj
6 dkg vaj (darabokra vágva)
10 dkg méz
1 tojássárgája (felverve)
1/4 tk. szódabikarbóna
csipetnyi só
 
Kezdjük azzal, hogy egyből dupla adagot számolunk. :)
Én elég vékonyra szoktam nyújtani, így inkább keksz jellege lesz, nem az a klasszikus vastagabb mézeskalács. Viszont nagyon finom és két hét múlva is ehető, roppanós keksz lesz.
 
Tehát elsőként a lisztet, a szódabikarbónát, a sót és a fűszereket egy tálba szitáljuk. A vajat finomra elmorzsoljuk a lisztes keverékkel. Hozzáadjuk a mézet, a tojássárgáját és kézzel vagy géppel addig keverjük, amíg egy szilárd tésztát kapunk. Becsomagoljuk és legalább 30 percre a hűtőbe tesszük pihenni.
 
Utána kinyújtjuk a kívánt vastagságra, kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt lemezre tesszük a formákat. 180°C-on kb. 12 percig sütjük, amíg a széleinél pirulni kezd. 
 
Kihűlés után díszíthetjük. Ehhez 1 tojásfehérjét kissé felverünk, majd hozzászitálunk 20-24 dkg porcukrot és habverővel keményre verjük. Felhasználás előtt fedett dobozban, hűtve 3 napig tárolható a cukormáz.
 
 
A folytatásban lesz:
  •  Kakaós mézeskalács
  •  Nugátos keksz
  •  Vajas keksz csokoládéba mártva
  • Narancsos gyömbéres habcsók
       ...
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok