2017. március 8., szerda

Trópusi finomság



Karácsony tájékáról elmaradtam egy-két csinos kis finomsággal, pontosabban a megosztásukkal. A képen látható torta még egy decemberi szülinapozásra készült, amikor is már karácsonyi díszben pompázott a lakás, de ne tévesszen meg senkit a körítés, ez a desszerttorta nem feltétlenül Karácsonyra való, sőt! Például most is, az első napsütéses tavaszi napokon épp úgy fenséges édesség, ahogy nyáron, vagy éppen ősszel. Szóval nem lehet kifogást találni, bármikor jöhet. :)

 
A desszert alapja egy zamatos kókuszos vajas lap, amin egy kis réteg csokoládé ganache bújik meg, ezt öleli körbe egy pillekönnyű, habos maracuja mousse. Mivel a tükörglazúrral is igyekszem barátkozni, így ehhez a mousse tortához egyértelmű volt, hogy kipróbálom. Elkészítettem hát egy mézes, fehércsokis glazúrt, három színben, és leöntöttem az alaposan kidermesztett tortát. Ugyan vártam a glazúrral, hogy sűrűsödjön, de elsőre nem sikerült eltalálnom a megfelelő állapotot, túl gyorsan lefolyt. Márpedig ahhoz, hogy szépen fedjen, még sűrűbb, lassabban folyóssá kell válnia. A hibák javítására végül csíkoztam a tortát, de addigra bezzeg már besűrűsödött annyira, hogy a csíkok nem terültek el. De sebaj, ha nem mondom, akkor mindenki azt hinné, hogy pont ilyenre akartam, nem? ;)
 
Egy a lényeg, hogy továbbra is hatalmas maracuja rajongó vagyok és... hát... jajjj, de ennék most egy szeletet! :)
 


 
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok