2016. május 31., kedd

Frissítő citromos édesség meleg nyári napokra


Meleg nyári napokon nincs is jobb, mint egy ízlelőbimbókat bizsergető citromos finomság. :)
És ha citromos, az az angol citromkrémet kell, hogy jelentse, mert nagyon egyszerű elkészíteni, és nincsen párja! Tényleg! Próbáljátok ki, ha még nem tettétek! Lehet nagyon egyszerű édességet készíteni vele, pl. kihabosított mascarponéval keverve olvasztott vajjal lenyomkodott kekszalapra helyezve, de hihetetlen jól passzol egy mákos piskótához is.

Ezúttal a költözésünk adta az apropóját, tehát sajnos nem tegnap készült. Ki kellett ürítenem a hűtőszekrényt, és a fagyasztóban figyelt még jó pár csokis piskótalap. Egész pontosan 2,5 mandulalisztes és 2 sima, 20 cm átmérőjű kerek lap. Ez elég sok, de azért mindet szépen összeaprítottam, majd kb. 10 dkg olvasztott vajjal összekevertem, és egy kerek papírformába nyomkodtam. Elég vastag lett még úgy is, hogy a végén valamennyi már a kukában landolt. Sosincs szívem kidobni ételt, de ezúttal nem maradt volna már hely a krémnek, illetve nagyon felborultak volna az arányok. Márpedig én azt szeretem, ha a krém van többségben. :)
 
A lemon curd-öt 1,5 óriás citromból készítettem, ami nagyjából dupla adagnak felel meg a receptben leírtakhoz képest. Alapkrémnek pedig a szintén itt található fehércsokis mascarponekrémet készítettem, mert ez az abszolút győztes. Persze jóval több kalória, de a sok-sok cipekedés után megérdemeltük. :)
 
Az összeállítás is pontosan a fenti recept szerint készült, úgyhogy már csak a képeket mutatom. Bár azt még be kell valljam, hogy most nem volt ideje egy éjszakát dermedni...
 
Remélem, hogy többeteknek is tetszik annyira ez a finomság akármilyen formájában, hogy elkészítsétek! Örülök, ha küldtök képet vagy visszajelzést. De leginkább nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!
 
Na jó, bármilyen más sütihez is! ;)
 

 
 
 
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok