2015. szeptember 23., szerda

Hogyan készítsünk csíkos tortát?


Egyszer már készítettem csíkos tortát egy pici lánynak a családban. Színes, viszonylag vastag csíkokból raktam össze a torta oldalát. A technika, miszerint a kerületnek és magasságnak megfelelő téglalapot vágok ki a kinyújtott cukormasszából, majd arra ragasztom fel a csíkokat még vízszintes állapotban, akkor bevált. Most is így ugrottam neki a jó kis feladatnak.
Az Ünnepelt kívánsága egy elegáns, cukorvirágokkal díszített torta volt. Kaptam több képet is, melyek között volt fekete-fehér csíkos, illetve arannyal díszített. Nos, nekem mindegyik tetszett, és mivel pont előtte láttam egy olyan tortát, amin a fekete-fehér csíkok közé csempésztek egy aranyat is, így könnyen megvolt az ötlet, hogy hogyan gyúrjak egybe minden tetsző elképzelést. A kívánságok közt egyébként ott volt az én kedvenc boglárkám is. Úgy gondoltam, hogy a választott színek a rózsaszín virágokkal jól is fognak mutatni, bár végül kiegészítettem még két rózsával és egy fantáziavirággal, valamint bimbós ágakkal,  így aztán egész kis pofás csokor csüccsent a torta oldalára.
 
Miután nagy-nagy türelemmel összeállítottam a csíkos oldalt- amint a képeken látjátok csillogó porfestékkel erősítettem rá a fekete színre és szintén porfestékkel színeztem az aranyat is,- kicsit féltem attól a momentumtól amikor a torta oldalára kell helyeznem a lapokat. Mert hát ugye nyeklik-csuklik, és taperolni nem lehet, mert akkor elmaszatolódik a porfesték. Szóval volt nagy izgalom. Látszik is, hogy a felső szint nem sikerült tökéletesen, lett benne egy enyhe hullám, de mivel gyorsan hozzátapadt az alsó benedvesített burkolathoz, így azzal már nem tudtam mit tenni. Az kész csoda, hogy az alsó szintre ilyen szépen tudtam ráilleszteni a darabokat. Ott egyébként 2 téglalappal dolgoztam, hiszen 22-23 cm átmérőjű volt az alsó torta, a teljes kerületét egyben feltenni esélyem sem lett volna, ám szerencsére az illesztések is egész szépen sikerültek.
 
 
A torta íze pedig a már jól ismert málnás csokitorta volt, azaz nem kispórolt, igazi kakaóporral készült piskótát kentem meg gazdagon finom (kicsit fanyarkás) málnakrémmel, ezúttal laktózmentesem elkészítve.
 



 

2 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok