2015. március 16., hétfő

Erdei-sünis torta a hazafiság jegyében


Múlt hétvégére az egyik kedvenc témámban élhettem ki magam: sünik, fatábla, gombák... egyszerű krémes burkolat, színes, aranyos cukorfigurák, amolyan kis erdei részlet. Mindez megspékelve némi hazafias érzelemmel, ugyanis Ünnepeltünk e jeles napon, azaz március 15-én látta meg a napvilágot. Igaz, nem 1848-ban, de hagyományosan megjelent eddig is az ünnepi tortáján, így én sem hagyhattam ki.  
Először ugyan kicsit megijedtem, hogy a piros és a zöld milyen harsány színek egy tortára, együtt legalábbis, de aztán beugrott, hogy legyen kokárda a süni hátán, a szokásos alma helyett. Később mondjuk feltűnt, hogy azért a fű és a gombák is visszahozták a magyar zászló színeit, ami így természet(es)nek is hatott. ;)
 
A torta belülről szinte ugyanolyan volt, mint egy héttel korábban a Kastély torta. Alul zamatos kakaós piskóta trüffelkrémmel és kandírozott narancsdarabkákkal, felül pedig ugyanilyen piskótában könnyű, habos málnakrém. Mindkét emeletet a csokikrémmel kentem körbe. Eredetileg a nem kihabosított ganache-val szándékoztam volna, ám történt egy kis gikszer. Ugyanis a Lidli kivezette azt a tejszínt, amit szoktam használni, így visszatértem a korábban használt állati tejszínhez, amivel jóval lágyabb, folyékonyabb marad a ganache. Kihabosítva így is tökéletes, és ha ganache-ként körbe kentem volna a tortát, lehet, hogy az is simán bevált volna. Ám én biztosra akartam menni, és olvasztottam még csokit (kb. 150g-ot), amit aztán belekevertem a ganache-ba. Azzal az aprósággal persze nem számoltam, hogy a csoki hamarabb fog visszadermedni a hűtött ganache-ban, minthogy szépen elkeverhessem, de nagy-nagy szerencsémre ez még jól is jött. Szerintem kifejezetten jobban mutatott így a torta, ugyanis lényegében egy farönköt próbáltam megidézni a mintázattal, ami amúgy sem egyszínű és sima ugyebár a természetben sem.

A recepteket itt találjátok:
 
Trüffelkrém (ezúttal dupla adagból, hisz 2 emeletet is körbe kellett vele kenni)
 
Olajos-kakaós piskóta (összesen 8 tojásból jött ki egy 16 cm-s és egy 21 cm-is karika)
 
Málnakrém
 
 
 
 
Ezzel még nem ért véget a kínálat, ugyanis vendégváró falatoknak további 12 cupcake is készült. A változatosság kedvéért itt a marcipános-citrusos piskótát vetettem be, fehércsokis mascarpone krémmel, amibe belekevertem az angol citromkrémet, majd csillagcsöves nyomózsákból nyomtam a tésztára és kis sárga, csillogós cukorvirágokkal díszítettem.  
 
Receptek itt:
 
Marcipános-citrusos piskóta (fél adag elegendő 12 db muffinhoz)
http://bombolone.blogspot.hu/2014/06/az-elso-idei-eskuvom-2-resz.html#more

Fehércsokis mascarpone krém és lemon curd (a sajttorta receptjéből származik, csak a Philadelphia natúr sajtkrémet hagytam ki belőle)
http://bombolone.blogspot.hu/2015/03/citromos-sajttorta-egyszeruen-sutes.html



 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok