2014. november 16., vasárnap

Képes összefoglaló az utóbbi hetekből


Egy kis szünet után újra beizzítottam a sütőt. Natúr és burkolt torták is készültek az elmúlt hetekben. A receptek már ismertek, a múlt héten felkerült receptfüzetben többé-kevésbé meg is találjátok őket.
 
Sajnos egy hibát elkövettem. Néhány tortát elfelejtettem szépen, beállítva fotózni, így aztán vannak kevésbé jól sikerült képek. Még jó, hogy legalább mobillal csináltam pár fotót róluk is. Leginkább azért, mert a kis családom azonnal szereti látni, hogy mit fabrikáltam. Kis kíváncsiak, no de ez mentett meg. :)
 
Következzen tehát a képes beszámoló.
 
Az egyik finomság az én legkedvesebb apósom születésnapjára készült, kifejezetten a kedvenc és ráadásul saját termesztésű alapanyagából, kisecseti dióból. Mivel korábban is kapott már diótortát, ezúttal egy kis trüffelkrémmel kombináltam, különösen, hogy natúr formában állítottam össze, így az oldalához jól jött a csokoládé ganache. A tetejét a maradék diókrémmel és egész dió szemekkel díszítettem.


Aztán, ha már natúr tortáknál tartunk, volt ismét brownie, ezúttal erdei vegyes gyümölcsös krémmel. Ezt egy baráti összejövetelre vittük magunkkal, ahol igen nagy sikert aratott. Ez a brownie nagyon tömény, hiszen nagyrészt csokiból áll, de éppen ezért eszméletlen finom. A kicsit savanykás gyümölcshab pedig tökéletes kiegészítője.


Készült megint egy kedves kis virágos torta, ami kandírozott narancsdarabokkal megbolondított csokoládétortát rejtett magában.


Volt egy Samsung mobil torta, amit egy kedves ismerősöm vitt egy kollégájának a búcsúztatójára. Mivel ez a kolléga feladatából adódóan folyamatosan emailekkel árasztotta el a többieket, így a kérés az volt, hogy ezt jelenítsem meg a tortán. Egy mai modern telefon egyik fő jellemzője, hogy rendkívül vékony, ám mégsem burkolhattam be egyetlen réteg piskótát, így aztán némi fahatású burkolattal és piros szalaggal trükköztem, hogy maga a mobil viszonylag arányos maradhasson.


Belseje Feketeerdő torta volt, kissé hiányosan, mert a tejszínkrémet kihagytam belőle. Nem lespóroltam, hanem így beszéltük meg. ;) Viszont így (is) ízlett mindenkinek, ugyanis a trüffelkrém és a pudinggal kikevert darabos erdei gyümölcsök a kakaós piskótával így is tökéletes harmóniát alkottak. Valahogy így készült:


Végül, de legkevésbé sem utolsó sorban, sőt... a legfrissebb kedvencem következik. Szintén narancsdarabokkal megszórt csokitorta volt 3 kis horgásznak, egy csillogó halacskával a tetején. Kicsit tartottam attól, hogy hogyan fogom a fiúkat és a halat megformázni, de szerencsére jó napom volt és a kezem tökéletesen működött magától aznap. :)


 
 
 
 
 
 
 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok