Idén rengeteg kalácsot sütöttünk Húsvétra, mert egyrészt az esti terülj-terülj asztalkámhoz mi biztosítottuk kenyér helyett a finom foszlós kalácsokat, másrészt a Nyuszi is Nutellával és dióval töltött fonott finomságokkal készült a kis családnak csoki helyett.

 

A receptek már régebbiek, hiszen időről időre ugyanazt vesszük elő, de a kalács még mindig ugyanolyan mennyei. Mellesleg most fehér tönkölybúzalisztből készült, és pont ugyanolyan jól működött.

 

Recept:

http://bombolone.blogspot.hu/2014/04/kisecseti-kemences-kalandok.html

 

A tavalyi répatorta debütálása után idén muffin formában készítettem el ezt a finomságot. Bevallom, hogy évekig ódzkodtam ettől az édességtől, de a répatorta próbája az evés, és bizony tavaly abszolút győzelemmel ment át a teszten. Mondjuk az egyéb kedvenceimet, élen a csokival, nem tudta beelőzni, szóval kerek egy év elteltével jött el újra az idő, hogy répás sütit süssek. De legalább ez egészségesebb fajta is, hiszen a tészta nagy részét a répa és a dió teszi ki.

És, hogy miért muffin? Nos, azért, mert egy kedves barátnőmtől húsvéti cupcake szettet kaptam kapszlikkal és beszúrható díszekkel, amik nagyon cukin fognak mutatni a húsvéti asztalon… vacsi után… tehát nem biztos, hogy fog belénk férni… ja-jajjj! Ha nem is ma este, de az ünnepek alatt biztosan el fognak fogyni. ;)

Jöjjön akkor a recept 12 db muffinhoz.

Elnézést, hogy kicsit ritkábban jelentkezem mostanság, de ahogy már említettem süti szünet van nálunk. Próbálunk még jobban odafigyelni az étkezésünkre, inkább egészség, semmint fogyókúra szempontjából. Így aztán próbálom magam távol tartani az igazi cukor- és kalóriadús édességektől is, bár azért még gyakran elesek ebben a küzdelemben.

 

Na, de az igyekezet megvan. Ennek köszönhető, hogy felfedeztem egy olyan sütit, ami messze sokkal fantasztikusabban finomabb, mint azt elsőre gondolnánk. Hogy esetleg a véletlen műve (pl. receptíró kihagyott pár hozzávalót) vagy tényleg az eredeti receptet követtem, csak nem arról volt fotó az oldalon, nem tudom, mindenesetre tökéletesen megfelelt így is.

 

Noha mi már nagyon várjuk a tavaszt így márciusba lépve, de még tart a síszezon, sőt most van igazán jó hó egyes helyeken. Szóval a téma aktuális, és nagyon örültem, hogy az Ünnepelt(ek)nél végre nem a foci, foci és csak a foci volt a nyerő. ;) Ugyanis az elmúlt években készített három különböző focis torta (pálya, stadion és labda) után már nem lett volna sok ötletem, de mivel a síelés közelebb is áll a szívemhez, abban még bőven vannak lehetőségek. ;)

 

A hegy belsejében az egyszerű, ám nagyszerű trüffel bújt meg egy kis darabos málna-ribizli lekvárral, tonkababbal megbolondított kakaós piskóta rétegek között.

Azt csicseregték a madarak, hogy finomra sikeredett, úgyhogy nagyon boldog vagyok, mert bevallom, hogy a tonkababos fűszerezést meglepiként sütöttem el. Bár bíztam a sikerében, de azért kicsit aggódtam is stikában. :)

 

Ahogy az előző gesztenyemousse-os torta is a férjem kívánságára készült, úgy ezzel a mákos kockával is az ő mákhiányát igyekeztem enyhíteni. Noha én is szeretem a mákos finomságokat, nem kifejezetten rajongok érte, így aztán mindig találok egyéb ízeket, amikkel szívesebben kísérletezek. Például a csokit ugye, mert azt igazán alig fogyasztunk... ;) 

No, de most eljött az ideje egy újabb mákos ínyencségnek, mert tényleg régen ettünk már.

A receptet gyakorlatilag összeollózgattam, íme az én verzióm:

Múlt hétvégén a Szerelem és Szeretet Ünnepét tartottuk világ- és országszerte, bár azért az igazi az, ha ezekből minden napra jut. Nem lehet azonban a különböző finomságok, édességek iránt érzett mély és megingathatatlan szerelmünket sem figyelmen kívül hagyni. ;) Mondjuk, ennek a szerelemnek jobb lenne ritkábban hódolni, de hát... a függőség ugye nagy úr!

Na szóval, ha már az én drága uram megsúgta nem is olyan rég, hogy szívesen enne gesztenyés sütit (no meg mákosat, de erre majd legközelebb visszatérünk), mert hogy nem igen szoktam azt készíteni, mit is tehettem volna, mint hogy ezzel kedveskedjek neki. Azért halkan megjegyzem, hogy Valentin nap ide vagy oda, mindenhogyan sor került volna rá a hétvégén, mert már vagy 3 napja nem ettem sütit!

 

Ismét egy kis unokahúgnak készítettem tortát, ezúttal a Jégvarázsból Elsával és Olaffal. Lilla mondjuk már "nagylány", úgyhogy nem ám a családi köszöntésre érkezett a torta, hanem a kis barátnőivel tartott bulira. Nos, Anyuka elmondásából a kis hadsereg egytized másodperc alatt szállta meg a tortát és szedte darabjaira többek között szegény Olafot, akinek így biztos hamar lefagyott a vigyor a képéről, de legalábbis eltűnt valamelyik leányka pocakjában.

 

Aztán persze a nemesebb részeket is pusztították, ugyanis a torta belül a nagy kedvenc trüffel volt, picit megbolondítva Anyósom mennyei házi lekvárjaival. Az alsó piskótalapot darabos ribizlilekvárral kentem meg, míg a harmadik lapot málna-ribizli keverékkel. Ezekre és a köztes szintre halmoztam a habos trüffelkrémet, majd a sűrűbb csoki ganache-val kentem körbe.

 

 

Megint a meyer citrom... no, de senki ne csüggedjen, akinek nem sikerül(t) beszereznie, mert sima citrommal is minden bizonnyal ugyanilyen finom. Mellesleg megjegyzem, hogy a minap egy Intersparban vásároltam és 2 láda citromból az egyik gyönyörűséges narancssárga héjú meyer citromokkal volt megpakolva, viszont ugyanúgy a sima citrom kódján futottak. Tehát észrevették, hogy valami más, de még ott sem tudják, hogy az bizony meyer citrom. ;)

 

Szóval, még amikor az első nagyobb adagra szert tettem, kerestem, hogy milyen citromos finomságot süthetnék még. Rátaláltam egy nagyon ínycsiklandó angol receptre (Lemony lemon bread), de persze kicsit megbuheráltam, mert én szerettem volna bele diót is, és aszalt vörös áfonyát, és kandírozott narancsot. Hát, ez lett belőle.

 

Citromos-diós gyümölcskenyér

 

Hozzávalók:

Na, hát az ujjaim kevésbé voltak fürgék és nem annyira készült el hipp-hopp ez a torta, de megérte, mert ezt az én drága, egyetlen unokahúgom harmadik születésnapjára készítettem, ami bizony már komoly kor! :)

 

A kis drágám hatalmas Vuk rajongó, úgyhogy nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mi is legyen a téma. Persze lehetett volna Bogyó és Babóca is, de azért a Vuk figurái mégis csak cukibbak, nekem legalábbis... a részeg libákkal az élen. ;) Őket már láttátok.

 

Ismét két régebbi vágyamat váltottam valóra, kicsit ugyan kalandosabban, mint terveztem, de végül sikeresen. Az egyik a meyer citrom kipróbálása volt. Ez egy olyan spéci citrom, ami egy picurkát édesebb a sima citromnál és a héja közelebb áll a narancshoz. Nagyon sok gasztro oldalon láttam már, rengetegen oda voltak érte, viszont nem lehet akárhol kapni. A szezonja mindössze januártól márciusig tart és tavaly bizony nem sikerült rálelnem sehol. Pedig állítólag sima boltokban bekeveredik a mezei citromok közé, nekem végül a tesóm találta egy közeli zöldségesnél, miután körözést adtam ki rá. Már, hogy a meyer citromra, nem a tesómra. ;)

A másik, amit régóta szerettem volna megvalósítani, egy olyan igazi citromos pite, amiben nem egy tejszínhabbal vagy mascarponéval kikevert, bár szintén mennyei lemon curd van, hanem magában egy olyan jól összeállt citromkrém, ami szeletelhető. Korábbi változatomat is nagyon szerettük, de számomra ez az igazi. Hozzáteszem, hogy ez is hasonlóan készül, mint a lemon curd.

 

Ha már lett meyer citromom és éppen szembe jött velem Ízhuszár által tesztelt Heston Blumenthal recept is, neki is álltam.

 

Az elmúlt Karácsony volt életem első olyan ünnepe, amikor nem várt sehol a nagymamám mennyei zserbója. Kicsi korom óta ez volt a legeslegjobb és legfőbb süti a nagyikám repertoárjában, bár a házi baracklekváros linzerkarikáját is imádtam. Nem kellett hozzá ünnepnap sem, ha nála töltöttünk pár napot vagy nyáron heteket, az tuti, hogy vagy zserbóval fogadott, vagy már az első napokban sort kerített rá, hogy megsüsse. Az együtt töltött nyarak során előfordult, hogy délután megsütötte a zserbót, este leöntötte csokival, hogy reggelre megdermedjen, de hopp... reggelre bizony már a tepsi fele hiányzott. Eszembe is jutott egy ilyen fotó, igaz akkor reggel, hálóingben csoszogtunk ki a konyhába tesómmal, ahol az első hokedlin száradt éppen a süti. Meg is volt a reggelink. Drága nagyikám hányszor mondta, mikor elénk tette, hogy "Ez most nem lett olyan jó!". Ezt biztos Ti is ismeritek, ezek a nagyik már csak ilyenek. :)

 

Na, szóval a zserbó nekem több, mint egy süti. Benne van a gyerekkorom, a nagymamámmal töltött nyarak, a vele való csodás kapcsolatom. Talán éppen ezért is döntöttem úgy, hogy az első nélküle töltött Karácsonykor meg sem próbálom egy az egyben a megszokott, Babus féle zserbót megsütni.

 

Minthogy nagyon érdekelnek a francia desszertek, ebben az irányban gondolkodtam. Régóta szerettem volna kis dóm (félgömb) formájú desszerteket alkotni. Mindössze azonban egy 6 db-os formát szereztem be. Az adag, aminek pedig neki álltam jóval több volt, így előkerültek a kis és közepes méretű kerek fémgyűrűk is.

 

Kezdjük először a Nagymamám által évtizedekig sütött zserbó receptjével, aztán elárulom, hogy hogyan csiholtam belőle franciás desszertet.

 

Ha egy sütés nem úgy sikerül, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor ahogy az előző bejegyzésben is írtam, ki ne dobjuk mérgünkben, hanem gondoljuk át, hogy meg lehet-e menteni! Ez volna az újratervezés. Persze nem mindig lehet újra összegyúrni a tésztát, nem mindig van jó megoldás, de az is lehet, hogy végül egy teljesen más, ám nagyon finom édességet kapunk. A szaloncukor esetében leegyszerűsítve bonbonból lett bonbon. A mostani esetben viszont egy igen kényes tésztából lett valami teljesen más és a francia cukrászok szerintem a nagy cukrászkönyvvel ütnének agyon, hogy ezt közönség elé merem tárni, de ha egyszer elfogyott és ízlett a népeknek? Akkor talán nem is annyira szégyenletes, nem? ;)
 

Nos, egy szó, mint száz, már megint a jó öreg Macaron babrált ki velem! :(

És mivel elfuseráltam, így lett a neve Fukaron, azaz elFUserált KAkaós macaRON.

 

Előfordul, hogy nem egészen úgy sikerül valami, mint ahogy azt elterveztük. Ha ez a konyhában történik, akkor egy hirtelen felindulásból elkövetett tett helyett, mint pl. az azonnali megsemmisítés, nyugodjunk le egy percre és gondoljuk át, hogy lehet-e valahogy menteni a helyzetet, azaz konkrétan a finomságot. Mert legtöbbször lehet, legalábbis, ha nem égett oda és/ vagy nem semmisítette meg önmagát.

 

Történt velem, hogy a karácsonyi nagy sütögetéssel kicsit túlszaladtam az egyik nap és bizony eléggé elfáradtam estére. Éppen dermedt már a hűtőben a finom szárított és kandírozott gyümölcsökkel begyúrt marcipánom a házi szaloncukrokhoz, amikor is úgy döntöttem, hogy én bizony nem temperálom a csokit, hisz ha óvatosan olvasztom fel vízgőz felett, ahogy évekkel ezelőtt is, akkor még ha nem is lesz fényes, de nem lesz csúnya.

 

Aha, persze! :(

Még december közepén készült ez a szülinapi torta, ami mind színvilágában, mind ízében igen csak passzolt a téli ünnepléshez.

 

A gesztenye ízvilág adott volt, ám a torta megtervezése már rám lett bízva. Annyit sikerült megtudnom, hogy az ünnepelt szereti a türkiz színt, így döntöttem végül egy Tiffany kék (türkiz)-fehér kombináció mellett. A csíkok feldobták és vidámabbá tették, a kedvenc cukorvirágaim pedig a télies színeikben koronázták meg a torta tetejét.  

 

 

Alapvetően nem vagyok egy nagy keksz fogyasztó, legalábbis ami a bolti változatokat illeti, de annyi ínycsiklandó kép és szimpi recept jött velem szembe az évek során, hogy egyre inkább kedvet kaptam hozzájuk, hisz saját ízlésünknek megfelelően a legkülönfélébb ízesítésekkel készíthetjük el őket. És bizony ez Karácsonykor sem jön rosszul. Ugyanis a kekszek hatalmas nagy előnye, hogy könnyen és jóval előbb elkészíthetőek, dobozban tárolva hetekig is eltarthatóak. De szerintem addig úgysem maradnak meg. ;)

 

 

Mint arról már beszámoltam, ősszel részt vettem egy fantasztikus mézeskalács díszítő tanfolyamon Mézesmannánál. Eljött az ideje, hogy végre kipróbáljam a technikákat, ráadásul Judit felügyelete nélkül... és hatalmas megkönnyebbülésemre boldogultam. :) Bevallom, hogy az írókától tartottam kicsit, mert az állaga nagyon nem mindegy, hogy milyen, más kell a vonalakhoz, más a terülő mázhoz és más a domború alakokhoz.

 

A mézeskalács receptje is Mézesmannától származik, de mivel ő is egy újságban találta évekkel ezelőtt, így biztosan nem gond, ha megosztom Veletek. Természetesen én kicsit belepiszkáltam, mert szeretem jó fűszeresen a mézeskalácsot, de ha Ti szolidabban szeretitek, akkor a plusz fahéjat és gyömbért kihagyhatjátok. ;)

 

Elnézést, hogy kicsit ritkábban jelentkezem mostanában, de nagyon készülgetek a Karácsonyra. Annyit mondanék csak, hogy végre kamatoztathatom, vagy legalábbis próbálom kamatoztatni a Mézesmannánál tanultakat. ;) Sajnos azonban gyök kettővel haladok, úgyhogy arról még nem tudok képeket hozni, de úgyis van egy elmaradásom, amit most végre bepótolok.

 

Van egy pici lány, Nonó, aki nem rég ünnepelte a 3. születésnapját, és van neki egy kedvenc plüss nyuszija, aki minden bizonnyal egy Kinder csokival érkezett hozzá valaha. Na, már most Nonó oda van ezért a nyusziért, úgyhogy Anyukája azt kérte, hogy ő legyen a tortán. Kaptam képet is a kis kedvencről, szerencsére nem a legbonyolultabb forma, úgyhogy viszonylag könnyen összehoztam a cukormását.

 

 

Nem régiben tartottunk egy forralt borozós baráti összejövetelt, ahova szokás szerint elkészítettem a kedvenc vendégváró falatkáimat. Többek között lilahagymás pogácsával, valamint ízletes sonka-gombás pizzacsigákkal vártuk a vendégeinket. Ám az lehetetlenség lett volna, hogy én ne készüljek valami édességgel is, úgyhogy e jeles alkalomra egy igazán ínyenc, tömör gyönyört választottam, mégpedig az egyre híres-nevezetesebb Sós karamellás- mogyorós browniet.

 

Ez a brownie receptem nem újdonság, de ajánlom figyelmetekbe ezt a verziót, mert ehhez képest az első próbálkozásom egy gyenge utánzat volt csupán.

 

 

Biztos, ami biztos, inkább ide vésem újra:

 

Nagyrészt gyerkőc vagy elegáns, virágos női tortákat szoktam készíteni. Sokszor el is gondolkodom, hogy mennyivel nehezebb pasiknak alkotni. Persze a sport egy lehetőség, volt már focilabda vagy stadion torta, nem olyan régen kosárlabda torta, viszont most először volt lehetőségem vadász témában kitalálni valami látványosat és szépet, ami formájában, színvilágában is egy férfiemberhez illik.

 

Eleinte nem voltam nagyon berezelve, mert hát pacikat már valahogy összehoztam, gondoltam, hogy egy szarvassal is megküzdök. Aztán tovább töprengve elvetettem az álló verziót és inkább egy trófeát gondoltam megformálni, mert hogy az mennyivel egyszerűbb... hehe, na, persze!

Az elmúlt 1-2 hónapban fantasztikus tanfolyamokon volt szerencsém részt venni! Erről következik egy rövid, képes összefoglaló.