2014. szeptember 26., péntek

Egy pandával barátkoztam...


Méghozzá a Foodpandával, ami egy ételrendelős szolgáltatás. Tavaly érkezett kis hazánkba és jó szívvel ajánlom a figyelmetekbe.
 
Nem meglepő módon, eddig is előfordult, hogy interneten keresztül rendeltem ételt, hiszen pl. amikor tortázok és megállás nélkül 6-8 órán át munkálkodom az összeállításon és díszítésen, akkor nem igen szoktam közbe ékelni egy kis főzést is. Van több gyűjtőoldal, amelyek roppant kényelmessé teszik, hogy néhány perc alatt átnézhessük több étterem kínálatát, és már rendelhetünk is. Én ezután persze úgy szoktam várni a futárt, mint a felmentő sereget, mivel jellemzően akkor adom le a rendelést, ha már korogni kezd a gyomrom.
 
Történt, hogy egy szép napon Lilla, a Foodpanda egy nagyon kedves munkatársa megkeresett, hogy nagyon tetszik a blogom, a képek és hát persze a tortáim. Mit ne mondjak, ezzel nem nehéz levenni engem a lábamról. :) Tulajdonképpen egyfajta együttműködésről értekeztünk, de persze egy ilyen nemzetközi cégnél azért elég konkrét szabályok vannak, korlátozott lehetőségekkel. A cél az volt, hogy mindenki jól járjon. Akármennyire is reklámról van szó, ami ugye nem feltétlenül az ördögtől való, számomra megtisztelő, hogy erre az én blogomat szimpatikus felületnek tartották.

Ugyanakkor fontos volt, hogy valahogy azért passzoljon a Bombolone világába. Tekintve, hogy mostanában amúgy is valószínűleg a kedvenc sós ételeim receptjeit fogom feltöltögetni (tortamentes időszak van és nagyon finom krémlevesek és ételek várják régóta a sorukat, hogy felkerüljenek), végül is miért ne jöhetne szóba itt egy ételrendelős oldal. Pláne, hogy bizony vannak olyan ételek, amiknek otthon nem szívesen áll neki az ember és inkább étteremben vagy étteremből fogyasztja azt... vagy esetleg egész napos pihenésre, lazításra vágyik és max. a számítógépig és az ajtóig akar csak elmenni. Gondolom, hogy nem csak nekem ismerős a helyzet. ;)
 
Lillától  gyakorlatilag ebéd meghívást kaptam, lehetőséget, hogy teszteljem az oldalt és kipróbáljak néhány éttermet. Hát persze, hogy nem álltam ellent! És lőn, meg is történt a próba. Az oldalon a regisztráció könnyű és egyértelmű, a cím megadásával egyből az elérhető éttermek listája töltődik be. Hatalmas gomb mutatja, hogy ott nyílik meg az étlap. Innentől kezdve csak idő, türelem és leginkább éhség kérdése, hogy meddig válogatunk. A fizetés is könnyen intézhető (a szerencséseknek kuponnal). Ha elküldtük a rendelést, akkor egyszerre kapunk visszaigazoló emailt és sms-t, úgyhogy nem bízzák a véletlenre. Innentől kezdve pedig már az éttermen múlik a teljesítés, de ebben sem volt semmi fennakadás. Hozzáteszem, hogy a rendelés okostelefonról is működik, mert van hozzá egy applikáció. Ez kifejezetten jól jöhet pl. akkor, ha nem otthonról rendelünk, de a kiszállításig hazaérünk (meg lehet adni az időpontot is, hogy mikorra kérjük). Én voltam már így, jól jött volna. Ráadásul, ha letöltöd az alkalmazást, akkor máris kapsz ajándékba egy 500 Ft-os kupont (nekem éppen most érkezett meg), amit felhasználhatsz egy 1.000 Ft-os rendelés mellé.
 
Ezt a kupont máris tudom, hogy hol fogom beváltani! Íme, a legtutibb szerződött partner!  Olyanra, de olyanra bukkantam!!! Csokoholistaként (ugye ez nem titok), először találtam olyan szolgáltatásra, hogy CSOKIT TUDSZ HÁZHOZ RENDELNI!!!  Mi is lehetne találóbb név, mint az Emergency Chocolate? Zseniális, és nem is drágább, mintha boltban vennéd, sőt... csak hát egyszerre több táblát, vagy valami nagyon minőségi csokit kell rendelned 1.000 Ft felett. Ingyen házhoz szállítják 1 órán belül, legalábbis hozzám. Amúgy budaörsiek. Persze, ha megkívánod az édességet és nincs semmi otthon, le lehet szaladni a sarki kisboltba is, feltéve, ha nyitva van. De gondolj bele, hogy ha zuhog az eső, vagy dermesztő cidri van kint és a hó szakad (bár ez sajnos nem jellemző) , na szóval kényelmes megoldás. Nekem tetszik. Lehet, hogy a tortázáshoz is fogom használni, ha olyan csokikra lelek. ;)

Köszönet a lehetőségért és a finom ebédekért Foodpanda! :)
 
 
 
 


0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok