2014. március 30., vasárnap

Földgömb torta és mérges madarak


Erre a hétvégére két jópofa torta jutott.
 
A Föld tortát már érintettem, amikor a nagy heti próbáról írtam. Igazából fázisfotókkal szerettem volna csinálni, mert nagyon rákészültem, tartó szerkezetet építettünk hozzá, stb... de végül örültem, hogy egyáltalán torta lett belőle, nemhogy máris én adjak hozzá útmutatót!? Azt is említettem korábban, hogy egyre bátrabb vagyok az extrém torták bevállalásában, mitöbb még én adom az ötletet. Aztán persze, mikor rájövök, hogy hűha! ez  egy kicsit nagy falat, akkor már nincs visszaút. Mindent pedig, amit szívesen csinálnék, nem próbálhatok ki családi körben, mert nem ehetünk éjjel-nappal tortát ugyebár. Szóval a kihívás megint megvolt, de végül egész jól sikerült. Bár persze a magammal szembeni elvárásom az lett volna, hogy tökéletes gömbformát készítsek, tökéletes térképpel, noha gyanítom, hogy a mestercukrászok sem rögtön tökéletes formákkal kezdték.
 
Mivel a fázisfotózás elmaradt, inkább azt mutatom meg, ahonnan én is gyűjtöttem a praktikákat.
 
Javaslom, hogy legalább kölcsönbe szerezzetek egy igazi földgömböt, ha ilyen tortára adjátok a fejeteket, mert a kiterített ellipszis térképek nem igen segítenek abban, hogy pl. Ausztrália hova esik az amerikai kontinensek nyugati oldalához viszonyítva. Ha nincs földgömb, akkor legalább egy 'Spinning earth' videót nézzetek meg a neten.
 
Továbbá ha előre nyomtattok földrészeket, hogy azokat körbevágva elkészíthessétek a cukorváltozatokat, azzal is kell számolni, hogy méreteiben arányos legyen a kész tortához képest és ne torzuljon nagyon, ha a gömbformára simítjátok. Én második nekifutásra már jobban eltaláltam a méretet (persze ezt is a műszaki-szakim segítségével), de a felfekvés/ torzulás miatt sajnos Afrika lejjebb került, mint kellett volna Európához képest. :( És nagyon fontos, hogy a kivágott kontinenseket hagyjuk picit száradni, hogy ne nyúljanak meg, amikor felvesszük őket, a tortát pedig vegyük ki kicsit hamarabb a hűtőből, mert ha a teljesen hideg felületre helyezzük a földrészeket, akkor a cukormassza is hirtelen megdermed és rugalmasság helyett azonnal törni fog!
 
A legfontosabb, hogy ha nehezebb tortát szeretnénk elkészíteni, akkor előre készüljünk fel, hogy mit mikor és hogyan fogunk csinálni. Ehhez remek segítség az internet, guglizzunk képekre, leírásokra! Mert ezzel már jóval előrébb leszünk.
 
Például az Angry Birds tortához is így néztem meg alaposan a madarakat, nem mintha nem játszottam volna velük régebben. Mintának viszont mindig nyomtatok egy vagy több képet, így alaposabban meg lehet figyelni a részleteket.
 
Íme az alkotások: 

 
A tűpárna arra szolgált, hogy az 'Ahol már járt az Ünnepelt' sárga színű bökők mellett a pirosakkal maga jelezhesse, hogy hova szeretne menni még... amolyan interaktív torta módjára. ;)
 

 
 

 

0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok