2013. december 15., vasárnap

Torta, torta, torta...

 
Erre a hétvégére is esett pár ünnepség, a szokásokhoz híven többnyire szülinapokra készítettem személyre szabott tortákat, de most első alkalommal névnapi meglepetésként is szolgált ez a finomság.
 

 
Elsőként bemutatom azt a tortát, amit az unokaöcsém 8. születésnapjára készítettem. Mivel az étcsokit szereti, ezért a jól bevált trüffel tortát választottuk alapnak. A kérés egy MacBook Air laptop volt, aminek legfőbb tulajdonsága, hogy nagyon vékony. Így aztán nem maga a torta lett laptop formájú, hanem cukormasszából formáztam meg a torta tetejére. Hát nem mondom... mókás volt a billentyűzet gombjait egyesével megcsinálni. :)
 
Úgy látszik, hogy kis rokonaim szeretnek kihívások elé állítani, mert a legnagyobb unokaöcsim szülinapjára egy Ford Mustang torta volt a kérés. Nos, az mindenképpen jó, hogy olyan féle tortákban is kipróbálhatom magamat, amiben még addig nem. De azért tegyük hozzá, hogy gyakorlat teszi a mestert, szóval azt hiszem, hogy egy pár autó tortán még lenne mit gyakorolni. ;) Van még néhány unokaöcsi és unokahúg a családban, úgyhogy ki tudja mi mindent hoz még a jövő...

No, de visszatérve, íme a laptop torta:
 



Aztán volt ama bizonyos névnapi torta egy édes kislánynak. Rózsaszín, Hello Kitty, tél és szivárvány, no és 1-2 meglepi elefánt haver, ők voltak a szereplők.
Éppen most kaptam a jelentést, hogy finomra sikeredett a gesztenye torta, ami új ízvilágot jelent a palettámon. Éppen ezért máris elárulom a receptet.

Csokis gesztenyetorta

Először elkészítjük a csokis piskótát.

Hozzávalók:

6 db tojás
12 dkg cukor
12 dkg liszt
2 dkg holland kakaópor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukor 1/3-val kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a maradék cukorral fehéredésig keverjük. Először 2-3 ek. fehérjehabbal fellazítjuk, majd a többi habot óvatosan, nagy mozdulatokkal hozzákeverjük úgy, hogy ne törjön össze a hab. Utána beleszitáljuk az előre összekevert kakaós lisztet és szintén óvatos, nagy mozdulatokkal elkeverjük. Szilikon formába, vagy kivajazott, kilisztezett sütőformába öntjük és 170°C-ra előmelegített sütőben megsütjük. Egy fogpiszkálót beleszúrva ellenőrizhetjük, hogy jól átsült-e. Ha a fogpiszkálón nem marad már a csokis tésztából, akkor készen van. Kihűlés után 3 lapra vágjuk.

Közben bekeverjük a gesztenyekrémet.

Hozzávalók:

5 dl tejszín (inkább növényi, mert azt keményebb habbá lehet verni, bár ezen segíthet 1 csomag habfixáló is)
1 csomag gesztenye (25 dkg)
1-3 ek. porcukor átszitálva
rumaroma

A tejszínt kemény habbá verjük, ehhez előtte legalább 1 napig hűtőben kell tárolnunk, hogy megfelelően lehűljön. Belereszeljük a gesztenyemasszát, rummal (vagy rumaromával) és cukorral ízesítjük. A cukor mennyisége az egyéni ízlésen túl függ a tejszín illetve a gesztenyemassza édességétől, úgyhogy muszáj kóstolgatni. Ez elkerülhetetlen. ;)
 
Mellesleg a héten robbant ki egy botrány, miszerint 2 cég előszeretettel helyettesíti 14 termékében a gesztenyét rizsliszttel vagy burgonyával, mert persze így olcsóbb nekik az előállítás. Ezek ugyan nem károsak a szervezetre, no de nem tüntették ám fel az összetételben! Mi meg teljes árú gesztenyéért hadd kapjunk tán igazi gesztenyét. Szóval érdemes utánanézni, hogy ha már ilyen tortára készülünk, esetleg Karácsonyra tervezünk gesztenyés édességet, hogy jó minőséget vásároljunk.
 
És íme a torta:
 
 
 

És végül jöjjön egy klasszikus egy 4 éves kisfiúnak, aki nagyon szereti a Tom&Jerryt. Szintén trüffel tortát rejt ez a nagy sajtdarab, amit Jerry már elkezdett rágcsálni... és láthatóan ezt Tom nem nézi jó szemmel. Mindegyik tortát nagyon jó volt csinálni, de mint hogy Tom&Jerry nekem is az egyik kedvencem volt kis koromban, ez valahogy különösen élményszerű volt.

 
 


 Boldog szüli- és névnapokat!!! :)
 


0 megjegyzés:

Keresés

2013 © Minden jog fenntartva . Üzemeltető: Blogger.

Galéria

Cimkék

Szösszenet magamról


Minden ott kezdődött, hogy csokoholistának születtem...

... aztán belecsöppentem a hihetetlen és lenyűgöző tortakreációk világába, és itt ragadtam. Immáron cukrászként keresem a lehetőséget az álmaim megvalósításához. Ennek első lépése, hogy egyfelől saját alkotásaimat, legkedveltebb receptjeimet, tapasztalataimat, másfelől inspirálóim csodás műveit megosszam Veletek. Remélem, hogy aki erre jár, talál kedvére valót.


Kellemes barangolást kívánok!

Andi

Partnerek

Magyar gasztroblogok gyűjtőhelye Legjobb receptes blogok